2026. március 15

Az 1848. március 15-i események felidézésekor a történelem reflektorfényébe leggyakrabban Petőfi Sándor, - a forradalom lánglelkű vezére, Jókai Mór,- a forradalom krónikása és túlélője és Vasvári Pál, - a lángész értelmiségi alakja kerül. Ám a forradalom lángját nem csupán e három kiemelkedő személyiség lobogtatta: mögöttük egy egész nemzedék állt, fiatal értelmiségiek és egyetemisták sokasága, akik szívvel-lélekkel csatlakoztak a szabadság eszméjéhez.

A Pilvax kávéház “közvélemény asztala” körül ülőket nevezték márciusi ifjaknak, akik kirobbantották a pesti forradalmat.

Petőfi Sándor, Vasvári Pál, Jókai Mór, Irínyi József, Irányi Dániel, Bulyovszky Gyula, Vajda János, Degré Alajos, Sükei Károly, Lauka Gusztáv, Korányi Frigyes, Hamary Dániel, Lisznyai Kálmán, Kléh István, Nyáry Albert báró, Bérczy Károly, Bozzai Pál, Vas Gereben (Radákovics József), Oroszhegyi József, Vidacs János, Pálffy Albert, Eressy Ákos, Egressy Gábor és Béni, Garay János.

Mindannyian fiatal, radikális értelmiségiek voltak. Nagy részük tagja volt az Ellenzéki Körnek. A csoport egy része, a forradalom után a Batthyány-kormány minisztériumaiban hivatalt vállalt, más része a kormány radikális ellenzékének sorait gyarapította.

Kevesen tudják, hogy Korányi Frigyes a magyar orvostudomány egyik klasszikus „alapító atyja”, a magyar tüdőgyógyászat intézményrendszerének létrehozója is a márciusi ifjak között vett részt a forradalomban.

„A Pilvaxból az ifjak az egyetemekre indultak. Az orvosi karon Korányi Frigyes éppen Sauer Ignác belgyógyászati előadását hallgatta, amikor odakintről lárma hallatszott, a medikusok odarohantak az ablakhoz: az utcán állott Petőfi Sándor és a Talpra, magyart! szavalta. Korányi ezután maga is részese lett az eseményeknek. „

Korányi (akkor még Kornfeld) Frigyes 1828. december 10-én született Nagykállóban, tehetős zsidó vallású orvoscsalád legidősebb gyermekeként, egy olyan korban, amikor a tudomány és a politika viharos változásokon ment keresztül. A középiskolát a szatmárnémeti piaristáknál végezte, a pesti egyetem orvosi karán 1844-ben kezdett tanulni.

1848. március 15-én reggel még orvostanhallgató volt, ám hamar elragadta a lelkesedés és egyetemista társaihoz csatlakozva végigjárta a forradalom helyszíneit. Részt vett az 1848–49-es szabadságharcban is: előbb mint egyszerű nemzetőr, majd a Szabolcs vármegyei önkéntes zászlóaljgyógyszertár parancsnoka, később a nyíregyházi katonakórház főhadnagyaként, a szabadságharc végén pedig mint a 104. honvédzászlóalj főorvosaként szolgált. 1848-ban apja kezdeményezésére ő is (teljes családjával együtt) áttért a katolikus vallásra, és ekkor vette fel a Korányi nevet. 1849 őszén folytatta tanulmányait Pesten, 1852-ben szerzett diplomát.

A szabadságharcban való részvételéért és egyéb bűneiért, amelyek között a felségsértés is szerepelt még ebben az évben (egy magánlevélben Ferenc Józsefre tett ironikus megjegyzése miatt – amit természetesen a rendőrségi cenzorok is elolvastak) száműzték Bécsből,

ahol kétéves műtőnövendéki gyakorlatát töltötte volna, ennek nyomán Pestről is eltanácsolták. Így került 1852-ben szülővárosába, Nagykállóra, ahol 1859-ben egyik alapítója volt a helyi kórháznak. 1861. január 30-án Szabolcs vármegye főorvosává nevezték ki, ám a magyar alkotmány felfüggesztése (a provizórium) elleni tiltakozásul 1861. november 4-én a teljes megyei tisztikarral együtt lemondott.

1864-ben amnesztiát kapott, így visszatérhetett Pestre, ahol előbb a tífusz-fiókkórház, majd 1865-ben a pesti Szent Rókus Kórház idegosztályának vezetője lett. 1866-ban kinevezték a pesti egyetemen a belgyógyászat-tanárává. 1878-ban kezdődött meg Józsefvárosban a ma is Korányi-klinikaként emlegetett I. számú belklinika építése (Kolbenheyer Ferenc tervei alapján, de Korányi elképzeléseit is figyelembe véve), melynek átadása (1880) után egészen visszavonulásáig igazgatója maradt. Itt Magyarországon elsőként, de a korban sem túl elterjedt módon, bevezette a laboratóriumi kutatást, a vegyi, bakteriológiai és röntgenvizsgálatokat.

Részt vett az 1870-es évek egészségügyi reformjainak előkészítésében és kidolgozásában (1874. évi egyetemi orvosképzési reform, 1876. évi közegészségügyi törvény), ennek révén számos korábbi, még tanulmányútjai során megfogalmazódott reformelképzelést keresztül tudott vinni. Munkássága elismeréseként 1884-ben Adolf nevű öccsével együtt „tolcsvai” előnévvel nemesi, majd 1908-ban bárói rangot kapott Ferenc Józseftől (akit ama bizonyos régi levelében még „jóképű gyerek”-nek nevezett), 1891-tól a főrendiház örökös tagja lett. 1886-ban nevezték ki egyetemi rektorrá: ebbéli minőségében bevezette a klinikai gyakornoki rendszert, a belgyógyászati szakvizsgáknál pedig feltételnek szabta meg a klinikain felül az ideggyógyászati és a kórbonctani gyakorlatot is. Kezdeményezésére indult meg az aktív megelőző és gyógyító küzdelem a tuberkulózis (tbc) ellen, melynek keretében aktívan részt vett a tüdővizsgálói rendelőhálózat, a mai tüdőszűrő állomások elődei kiépítésében, elterjesztésében. Teljes egészében neki köszönhető a Budakeszi határában található Erzsébet Királyné Szanatórium 1905-ös megnyitása, amely a saját tervei alapján, az általa gyűjtött adományokból épült fel. Hosszú életet élt: 84 éves korában, 1913. május 19-én hunyt el, Budapesten.

Március 15-e történelmi jelentőségét ők, a márciusi ifjak már akkor átérezték, de hogy hova veti őket ez a történelmi hullámverés, egyikük sem tudta volna megmondani. 1849 után a márciusi ifjak sorsa egyéni sors, pályájuk, tevékenységük egyéni teljesítmény. Van, akinek bujdosás, fogság, internálás, halál jut osztályrészül. Van, aki besúgó lesz. És vannak, akik polgári foglalkozást űznek: írók, újságírók, ügyvédek, orvosok lesznek. Van, aki hamar meghal, van, aki hosszú életet él. A közös kapocs, amely összetartja őket: együtt indultak el, hogy „megmentsék a hazát”.

És majdnem sikerült.

2026. március 15-én tisztelettel emlékezünk a „márciusi ifjakra”, és közülük is a magyar egészségügy egyik kiemelkedő alakjára: Korányi Frigyesre.

Írta: Szerkesztőség     2026. március 13. péntek 13:00