| 2006 augusztus 24
Elhangzott a Szakdolgozók 37. országos kongresszusán.Kedves Hölgyeim és Uraim!
Kedves egybegyűltek, résztvevők és meghívottak!
Tisztelettel köszöntöm az egészségügyi szakdolgozók 37. országos kongresszusának résztvevőit.
Megteszünk-e mi Magyarországon mindent azokért, akik másokat gondoznak, gyógyítanak?
Megteszünk-e mi Magyarországon mindent azért, hogy akik másokat gyógyítanak, ápolnak, olyan feltételek között gyakorolhassák hivatásukat, mint a csillag az égen?
A választ mindenki akár hangosan, akár némán megadhatja. A közös érdek az lenne, ha hangosan adnánk meg azért, hogy ha kell, a csillagos égig elhangozzék, a mi hangunk!
Ha mi most Magyarországon mindnyájan minden nap azon dolgozunk, hogy hivatás és ne csak gyatra és szűkös pénzkeresés legyen szakdolgozóink ápoló, gyógyító munkája, akkor e közös erőfeszítés el kell érje e nemes, célkitűzést.
Az EDDSZ 2003-ban tiszteletét és megbecsülését azzal tudta a legjobban kifejezni Önök iránt, hogy létrehozta a Legjobb EDDSZ tag előadó díjat, mely 100 ezer forintos támogatást is jelent. 2003-ban Tanai Jánosné és Salamon Andrea osztott díjat nyertek, 2004-ben Pécsi Görgyné, 2005-ben Czucz Péter fiatal pécsi kollegánk nyert.
Remélem, hogy a pécsi kongresszusunknak is lesz nyertese, akit szeretettel és tisztelettel már előre köszöntök.
Legnagyobb sajnálatomra azért nem tudok személyesen jelen lenni, mert a hatvani és a székesfehérvári kórházért, a több mint 3000 munkavállaló munkahelyéért és a betegekért küzdünk.
Azt kívánom mindannyiunknak, hogy úgy dolgozhassunk, olyan pontosan és szépen, ahogy a csillag megy az égen, mert hiszen csak úgy érdemes!
Pécs, 2006. augusztus 25.
Cser Ágnes (EDDSZ elnök)






