MSZEDDSZ
„Az egészséges és igazságos Magyarországért!”®
Magyarországi Munkavállalók Szociális és Egészségügyi Ágazatban
Dolgozók Demokratikus Szakszervezete
« vissza az előző oldalra

Folytatódik a 2016. szeptember 1-jén megkezdett bérfejlesztés az egészségügy szakdolgozói számára

Írta: Szerkesztőség     2020. január 08. szerda 15:41

Januártól 14 százalékkal emelkednek az egészségügyi szakdolgozói alapbérek

Ez az emelés a 2016-ban kezdődött többlépcsős béremelési program folytatása, ami mutatja a kormány elkötelezettségét az egészségügyben dolgozók megbecsüléséért és ágazatban tartásáért.

Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár felidézte az ütemezett szakdolgozói béremelési program korábbi állomásait: 2017-ben 12 százalékkal, 2018-ban és 2019-ben további 8-8 százalékkal lett magasabb az alapbér ebben a szektorban. Az idei januári 14 százalékos béremelés után még egy 20 százalékos béremelésre számíthatnak a szakdolgozók ebben az évben novemberben, 2022 januárjától pedig újabb, 30 százalékos alapbéremelés lesz - ismertette a részleteket.

Közölte: ez összességében 72 százalékos emelést jelent, és az alapbéremelés minden esetben magával hozza az úgynevezett mozgóbérelemek - ügyeleti és túlmunkáért kapott díjak - emelkedését is. 2022-re egy ápoló átlagosan két és félszeresét fogja keresni a béremelés előtti bérének.

Az államtitkár példaként elmondta, hogy egy pályakezdő, középfokú OKJ-s vizsgával rendelkező szakdolgozó 2018-as alapbére 191 865 forintról ezzel az emeléssel 234 152 ezerre nő. Egy nyugdíj előtt álló szakdolgozó 2018-as 261 333 forintos alapbére januártól 318 931 forint lesz.

A januártól esedékes béremelés 81 ezer szakdolgozót és négyezer védőnőt érint. Az idei két béremelés fedezete 82 milliárd forint. Horváth Ildikó kitért arra, hogy a béremelés az ágazatban dolgozók megbecsülésének az egyik legfontosabb eleme, de a kormány ezen kívül a lakhatási körülményeken is javítani kíván.

Ennek részeként az ország tizenhét helyszínén uniós forrásból 9 milliárd forintot fordítanak nővérszállók építésére, valamint a fővárosi kórházak vonzáskörzetében 42 milliárd forintból épülnek vagy újulnak meg nővérszállók úgy, hogy azokban három típusú - 38, 45, 55 négyzetméteres - garzonlakásokat alakítanak ki. Az államtitkár szerint ezek a lakások alternatívát jelenthetnek a budapesti albérleteknek. A fejlesztések nyolc kórházhoz kapcsolódóan valósulnak meg, a beruházásokat 2022 végére szeretnék befejezni - mondta.

A sajtótájékoztatónak helyet adó Országos Onkológiai Intézet főigazgatója elmondta, intézményükben 436 munkavállalót érint a januári szakdolgozói alapbéremelés. Úgy vélte, ezekekkel a béremelésekkel tovább erősödik a szakdolgozók ágazatban tartása.

(Forrás: MTI; kormany.hu)

Így néz ki az egészségügyi béremelés a számok nyelvén

Forrás: infostart.hu

Például ha valakinek a munkája 2018-ban 100 forintot ért, akkor 2022. január 1-től 172 forintot.

Januártól 14 százalékkal emelkednek az egészségügyi szakdolgozói alapbérek - mondta el az InfoRádiónak az egészségügyi államtitkár, Horváth Ildikó. A folytatásban novemberben további 20, két év múlva újabb 30 százalékos egészségügyi szakdolgozói béremelés lesz.

"Többen kérdezték tőlem, hogy hogy jön ki a matek a 72 százalékos emeléssel kapcsolatban négy év alatt. A magam számára így tudom megfogalmazni: ha valakinek a munkája 2018-ban 100 forintot ért, akkor ezért 2019. július 1-től 108 forintot kapott. Ha ehhez hozzáadom a 14 százalékot, akkor ez év január 1-jétől 122 forintot ér ugyanaz a munka. November 1-jétől 142, 2022. január 1-től pedig 172 forintot. Erről beszélünk."

Konkrét példán szemléltetve elmondta, hogy a pályakezdő (E1) szakdolgozók, vagyis az OKJ-s ápolók 191 ezerről 234 ezer forintra emelt bruttó bérrel számolhatnak. Ugyanilyen végzettséggel, 37-39 év munkaviszonnyal (E13-as kategória) 261 ezer forintról 318 ezer forintra nő a bruttó bér.

"A védőnőkkel kapcsolatban tartom fontosnak hangsúlyozni, hogy el lehetett lépni a korábbi besorolástól, tavaly ők is bekerültek az egészségügyi bértábla alá; nyugdíj előtt állva 2018-ban 188 ezer forintot kaphattak alapilletményként, ez év január 1-jétől 410 ezer forintot" - mondta Horváth Ildikó.

A béremelés a közfinanszírozású egészségügy dolgozóira vonatkozik. Erre az évre 82 milliárd forintot fordítanak a területre.