ESEMÉNYNAPTÁR
Esemény
- Esemény:
- Semmelweis napi ünnepség
- Mikor:
- 2009 06 25. - 2009 06 25. 13.00 ó
- Hol:
- Újpesti Gyermek- és Ifjúsági Ház - Budapest
- Kategória:
- Egyéb események
Leírás
Néhány nappal Semmelweis Ignác, a legismertebb magyar orvos emléknappá nemesült születésnapja előtt- június 25-én- adta át az Újpest Önkormányzata által alapított Újpest Egészségért –díjat, valamint a polgármesteri dicséreteket, jutalmakat Nagy István népjóléti alpolgármester. Az ünnepségre az Újpesti Gyermek és Ifjúsági Házban került sor, ahol az egészségügyben dolgozó ünnepeltek megtöltötték a nézőteret. Az ünnep apropóján az önkormányzat immár nyolcadik alkalommal ítélte oda sokoldalú felterjesztések alapján ama személyeknek a díjat, akik hasonlóan a modern nyugati medicina fejlődését követő és az anyák megmentőjének nevezett Semmelweis Ignáchoz, a lelkiismeretesség, a kötelességtudás és önzetlenség példáját mutatják hivatásuk gyakorlása során.

Ünnepi köszöntőjében dr.Cser Ágnes, az Egészségügyi Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének elnöke érdekvédőként a múltról, a jelenről és a jövőről egyaránt szólt. Először az egészségügyben dolgozók megbecsülésének hiányáról, és az állandó változásban lévő ágazat feladatellátásának buktatóiról és nehézségeiről szólt. Utalt arra, a sokan mondták és gondolták korábban, hogy mindenki nyertese lesz a rendszerváltozásnak , ám idővel nyilvánvalóvá vált ennek az ellenkezője is. Munkavállalói oldalról nézve is kiderült, hogy a közalkalmazotti és köztisztviselői törvény hatálya alá tartozók, akik a közjót szolgálják, előmenetelükben és fizetésükben is elmaradnak attól, hogy a középosztályhoz sorolhassák magukat. Éppen ezért tartotta rendkívül jónak és dicsérendőnek, hogy Újpest Önkormányzata díjat alapított, s 2001-ben felismerte, hogy a testi és lelki egészséghez egyaránt hozzátartozik, hogy a döntésnek egy kis közösségben ott kell megszületnie, ahol az emberek , az érintettek dolgoznak. Köszönetet mondott az egészségügyi dolgozóknak, hogy fáradhatatlanul és sokszor erőn felül segítik a beteg embertársakat. Utalt arra is a Semmelweis-napi ünnep és az ünnepeltek kapcsán, hogy közös kötelesség, hogy az egészségügyről ne csak, mint sok pénzt elvivő és mint abból kiszervezendő ágazatról essen szó.
Az ünnepi szónok után Nagy István népjóléti alpolgármester nyújtotta át az Újpest Egészségéért díjat. Az önkormányzat elismerésében hat személy részesült.
Helyszin
- Helyszín:
- Újpesti Gyermek- és Ifjúsági Ház - Weboldal
- Utca:
- István út 17-19.
- Irányítószám:
- 1042
- Város:
- Budapest
- Ország:
-
Leírás
EventList powered by schlu.net





